2014. január 12.

#7 Régi emlékek

*Joy szemszöge*
Csütörtök;órák után

- Szia Will! Találkoztál ma Mirivel?
- Nem...még nem.
- Na jó. Most már felhívom.- Will bólintott. Én elővettem a telefonom és kikerestem a számot.-Kicsöng.....Szia Miri! Hol vagy? Már 3 napja nem jössz suliba.
-...
- Ooh. Igen akkor jobb, ha mellette vagy.
-...
- Igen, teljesen megtudjuk érteni.
-...
- Igen itt van mellettem.
-...
- Jó megmondom. Szia!-majd kinyomta.
- Valami baj történt?
- Apukája kórházban van. Nagy az esély arra, hogy...
- Jó értem én.-és szorosan magához ölelt.-Minden rendben lesz.-bólintottam egyet.-Na gyere!-elindultunk a kocsija felé. Félreértés ne essék. Nem sírok! Ugye?...Igen nem sírok. "Aki sír az gyenge." Pontosan.
- Az osztályban hagytam néhány...öm...cuccom. Menj haza nyugodtan majd haza gyalogolok.
- Hát jó.-beszállt a kocsijába és elhajtott. Most pedig vissza az épületbe.
Felmentem az osztályunkba, összeszedtem a papírjaimat és leindultam. Kiléptem a hatalmas kapun és a park felé vettem az irányt.
Épp a lábam alatt elhaladó kövecskéket figyeltem amikor nekem jött valaki.
- Bocsánat én csak...-kezdett el mentegetőzni a probléma okozója.-...elgondolkoztam.
- Semmi baj.-zártam rövidre, ugyanis semmi kedvem nincs vele társalogni.
- Kérdezhetek valamit?- egy pillanatra megálltam, de nem néztem rá. Bármit kérdezhet tőlem... Viszont én is kíváncsi vagyok egy-két dologra. Amúgy is egy kérdés csak belefér, vagy nem?
Éreztem ahogy elkezd felém közelíteni.- Hogy hívnak?- nem mondtam semmit- Miért nem akarod elmondani?- lassan, nagyon lassan megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.
- Mert semmi közöd hozzá.-válaszoltam közömbösen. Látszik, hogy nem szereti, ha nem úgy történik valami, ahogy Ő akarja.
- Ennyire titkos?- kérdezte egy huncut mosollyal az arcán. Én válaszként bólintottam.- És ha te is kérhetnél tőlem bármit?- bingóó!
- Bármit?-húztam még egy kicsit az agyát.
- Igen. Na akkor elmondod?
- Joy, Joy Golten- "Joy Acacia Golten! Ez egyáltalán nem volt túl magabiztos!" Most már mindegy...
Csönd lett. Szinte már idegesítő. De most az, hogy nézne ki, hogy hátat fordítok és...
- Akkor most kérhetsz tőlem valamit.- végre! Nem nekem kellet megszólalnom...az olyan kínos lett volna.
- Majd...-adtam rövid, egyszerű és tömör választ. Fordultam egyet a tengelyem körül és elindultam a ismételten a park felé.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért mondtam el ilyen könnyen? Miért nem mondtam például, hogy "Ha-ha-ha... te azt hitted, hogy én? Pont én fogom elmondani? Ha-ha  Na most felejtsd el!" vagy miért nem néztem csak rá és mentem tovább? Ez egyszerű. Mint már említettem kíváncsi vagyok... De mindent a maga idejében. Most el kell vinnem a pénzt Robnak. Már nem tudom mióta is viszem neki.
Elértem a szokásos helyhez ahol mindig találkozunk (vagyis egy kis padhoz) és dobtam neki egy SMS-t, hogy jöjjön ide és megkapja a pénzét.
Már vagy fél órája állok itt és még mindig sehol sincs. Na bezzeg ha én késnék akkor csak az anyag felét adná oda. Pff...
- Na végre! Már azt hittem soha nem fogod elhozni.-mondta egy alak a fák közül. Néhány pillanat elteltével meg láttam az arcát is. Megállt tőlem 2 méterre.
- Neked is szia.-mondtam flegmán.- Elhoztad?
- Igen. Tessék.-és oda dobta a lábamhoz. én át nyújtottam neki a pénzt. Ő megszámolgatta és bólintott.- A következőt mikor kéred?
- Még nem tudom. Majd szólok.
- Ugye tudod, hogy csak nálad kérdezek rá ilyen apróságokra?-rezegni kezdett a telefonja. Ránézett a képernyőre...- Nekem most sürgős dolgom van. Helló!- én csak intettem, de szerintem nem is látta.
Na és most hova menjek? Nem akarok Will terhére lenni, hogy csak úgy beállítok hozzá. Miranda... neki most az apukájával kell lennie. "Esetleg menj be hozzá" Nem. Én nem vagyok olyan... típus. Ez van akinek nem tetszik az... ne foglalkozzon vele és kész.
Haza felé vettem az utam, abban reménykedve, hogy esetleg apa nincs otthon.
Megálltam az ajtónk  előtt. Megnéztem mennyi a telefonomon az idő. 18:29-et mutatott. A kulcsot a zárba helyeztem és lassan kifújtam a levegőt. Biztos haza akarok menni? Tettem fel a kérdést magamnak. Nem agyaltam tovább, elfordítottam a kis kulcsot aminek következtében az ajtó kinyílt.
- A...-gyorsan a szám elétettem a kezem. Nem kiabálhatok. Mi van ha alszik? A kiabálásomra felkelne. Na jó akkor megint jöhet a már megszokott, 'Itthon van vagy nincs itthon apa?' expedícióm.
Az egész házat felkutattam (na persze nem volt több 10 percnél), de hál' Istennek sehol sem találtam.
- Fuuh...-fújtam ki megkönnyebbültem benn tartott levegőt. Csak akkor az a kérdés, hogy hol lehet? Mivel már több mint 2 napja nem is láttam. Mindegy. Amíg nincs itthon, addig jó.
Kicsit még tévézgettem, olyan este tíz fél tizenegy körül úgy döntöttem, hogy lefekszek...

Másnap (csütörtök)

Reggel egy óriási csattanásra keltem. Ránéztem az órámra. 5:07. Mi a franc? Most edénycsörömpölést hallottam.
Te jó ég! Apa itthon van, vagy mi? Villám sebességgel felöltöztem, a táskám a vállamra kaptam és résnyire kinyitottam az ajtót. Megint egy nagy puffanás. Próbáltam valami beszélgetést leszűrni, ha esetleg többen lennének.
- Hol lehet?-hallottam egy ismerős hangot. Próbáltam éberen gondolkozni és beugrott. Annak a hapsinak volt ilyen hangja akivel a buli estéjén volt 'szerencsém' találkozni.
Miért pont én kerülök ilyen helyzetbe? Persze választ senki se adott.
Gyorsan ki kell találnom valamit. Valahogy ki kell jutnom a házból. A tekintetem hirtelen az ablakomra kaptam. "Más esélyed úgy sincs...". Hát akkor próba, szerencse. A kis kilincset lenyomva kitártam az ablakot. Lenéztem. Végül is nem is olyan magas.
- Hol vagy ribanc?- ez a hang már nem a lentről jött, hanem sokkal közelebbről.
Nem volt időm sokat gondolkodni ezért hirtelen felindulásból, már a párkányon guggoltam ugrásra készen. Végül pedig, leugrottam. Mikor leértem a lábam kicsúszott alólam. Asszem kiment a bokám. Na szuper!
Nem foglalkoztam a vele. Futni kezdtem. Hova menjek? Hova menjek?...Meg van! Willhez.
Az utolsó saroknál befordultam és kerestem a narancssárga színű házat.
Beszaladtam az elő udvarukba, onnan pedig az ajtóhoz. Kopogtam... Megint kopogtam. Semmi. Tudom illetlenség ilyenkor becsengetni, de vészhelyzet van. Megnyomtam a kis csengőt. Még mindig semmi. Megnyomtam még egyszer és még egyszer, de senki sem nyitott ajtót.  Király! Akkor most hova menjek? Esetleg felhívjam Mirit? Végül is egy próbát megér. Kicsenget...
Egy fáradt és nyúzott hang szólt bele.
- Haló?
- Szia! Tudom nem a legjobbkor zavarlak, de...
- Hé! Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Még akkor is ha padlón vagyok. Na mi a baj?
- Csak...öm...otthonról el kellett jönnöm, mert...- na most mit mondjak? Azt nem akarom mondani neki, hogy egy fura alak 'vadászik rám' vagy mi?- apu este haza ért és nem akarok vele a  reggeli készülődéskor összefutni.
- Aha. Értem... Hát én most itt vagyok a kórházban. Esetleg idejöhetsz.-utálom a kórházakat.
- Oké. Akkor oda megyek. Szia!- és kinyomtam. Elindultam az általam 'beteg szalonnak' nevezett helyre.
Röpke 36 perc alatt oda is értem.
- Jó reggelt! Mr. Freedom melyik szobában található?
- Jó reggelt! A 3. emeleten a 329-es szobában fekszik.
- Köszönöm.- elindultam fel a lépcsőn. Elolvastam a kiírást, mi szerint a 3. emeleten vagyok. Megkerestem a nő által megadott szoba számot, majd egy kopogás után benyitottam.
- Szia Miri!-köszöntem letört barátnőmnek. Ő csak mosolygott, de nem vette le szemét az apukájáról. Jobban szemügyre vettem. A fején horzsolások és kisebb vágások is voltak. A jobb kezébe infúziót tettek, amin szintén sebek voltak. Pontosan nem tudom, hogy hogyan is és miért történt a baleset vagy egyáltalán milyen körülmények között, de asszem nem most a legalkalmasabb erről beszélni.
Húztam barátnőm mellé egy széket és gondolkodni kezdtem. Vajon hova tűnt az a pasi aki reggel 'betört'?

07:23

- Hát ő...Köszi, hogy itt lehettem.-mondtam kicsit szaggatottan Mirinek. Rám mosolygott amire egy értettlen képet vágtam, majd intettem neki és kimentem.
Elköszöntem a portás hölgytől és kiléptem az utcára. Hideg szél megcsapta az arcom, ezért kicsit összébb húztam magamon a kabátom.
Elindultam a suli felé. Hangokat hallottam, ezért kicsit gyorsítottam a lépéseimen miközben folyamatosan hátra néztem, hogy jön-e valaki.
- Joy!- magam elé kaptam a fejem és egy ezerrel száguldó fiút futott felém.- Már mindenütt kerestelek.-
- Aha- majd kikerülve Őt folytattam az utam az iskola felé.
- Hé! Te ott!
- Az a pasi neked szólt- mondta Justin. Hátra kaptam a fejem és meg láttam a férfit, aki reggel betört a házba. Karon ragadtam Justin és rohanni kezdtem.- Mi a baj?
- Az mindegy.- hova menjek? Miért nem bír gyorsabban futni? Ha ezt a félőrültet itt is hagynám, akkor nyilván gyorsabban menne, de akkor meg elmondaná a pasinak, hogy merre mentem. Simán kinézem belőle.
Meg van!
Utcáról-utcára futottam és közben mindig figyeltem, hogy Justin még mindig mellettem jön-e. Elértünk annak a bizonyos erdőnek a szélére amit úgy kerestem. Befutottam és elkezdtem keresni a nagy követ.
- Mégis hova megyünk?
- Mindjárt megtudod-lihegtem.- Ott van!- mutattam rá egy domb oldalban elhelyezkedő két kőre. Megálltam és vártam, hogy Justin is beérjen.- Látod azt a két követ ott?- kérdeztem.
- Aha.
- Na! Van köztük egy nyílás ami a domb "belsejébe" vezet. Úgy értem, hogy oda belehet mászni.
- Őőő...oh! Értem. Akkor gyerünk.- felmásztunk a kövekhez és a résen betuszkoltuk magunkat. Felállni nem tudtunk, de ülve egész kényelmesen elfértünk.- Honnan tudtad, hogy ez itt van?
- Csak tudtam és kész.
- Várható volt, hogy úgy se mondod meg- mosolygott, miközben körülnézett. Nem igazán volt mit nézni, ugyanis nem valami nagy hely. Épp, hogy ketten elférünk benne.- Jé, ez mi?-és a kezébe vett egy poros, régi képet. Oda hajoltam, hogy megnézhessem, de elakadt a lélegzetem. A szívemet mardosni kezdték a régi emlékek és éreztem, hogy a szemem valamitől nedves lesz...

Hi!:))
Hosszú várakozás után, elkészült a hetedik rész. Tudom és nagyon röstellem, hogy ennyit késtem, de rengeteg témazárót meg kis dolgozatot kellett írnom:// Ezzel jár a fél év...
De azért remélem azzal kitudlak engesztelni titeket, hogy egy hosszabb részt hoztam. Persze írhattam volna még, de úgy éreztem, hogy itt kell abbahagynom. 
Nagyon köszönöm a 9 feliratkozót és az 5500+-os oldal megtekintést. 
Nem is tudom, hogy mit írhatnék még...
Ja igen!
Itt van néhány kérdés:

  • Még nagyon az elején vagyunk, de van tippetek, hogy vajon ki lehetett az a férfi?
  • Miranda apja életben fog maradni?
  • Justin és Joy kapcsolata ezek után más lesz?
  • Szerintetek mi/ki lehet azon a képen?

Végezetül pedig mindenkinek nagyon boldog és sikerben gazdag új évet! Mindenki büszkélkedjen jó jegyekkel és ez az év mindenképp jobb legyen mint 2013.:))
Remélem az olvasóim a várakozás ellenére is velem maradtam és nem pártoltak el tőlem.:))
xx
~Lisa

ui.: A véleményeteket ne tartások magatokban!:)) (Akkár Chat-be is írhattok)